Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha… Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…
Akkoriban még édesanyám által pottyant a bevásárló kosárkába.
Másodszori olvasásra csak megtaláltuk a közös hangot. Nem szeretem Párizst, se a franciákat, ez a könyv mégis elszórakoztatott… néhol. Aranyos, könnyed. De mégsem tudok annyi mindent felhozni, ami miatt a jövőben újra a kezembe kellene vennem. A szereplők pedig, semmit sem tudunk meg róluk. Egyáltalán nincs meg bennük az az apró „fényszikra” ami miatt azt kellene mondanom, hogy ő igenis a kedvencem, őt igenis megkedveltem, és őt igenis segítem a lapokon kívül, hogy megtalálja a boldogságot. Kicsivel jobbat, többet vártam, minden annyira kiszámítható. Inkább ringatja hazugságban élete nagybetűs szerelmét, mintsem elveszítse állását, inkább veszti el Őt.
Viszont az író másik könyve, az Álmaim asszonya is a polcomon csücsül, mégsem érzek késztetést rá, hogy felcsapjam. Talán majd egy másik alkalomkor, amikor csöpögős-limonádé-történetre vágyom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése